Pizsamátor – a Rutkai Bori Banda mesekoncertje

rutkai_bori_banda

  • 2016. június 10. (péntek) 10.00
  • Dugonics tér, színpad (Eső esetén: Szent-Györgyi Albert Agóra, Kálvária sgt. 23.)

Mesekoncert gyerekeknek sok játékkal, tánccal, bábokkal

A fellépő művészek:
Rutkai Bori – ének, szöveg, bábok, jelmezek
Darvas Kristóf – billentyű, ének
Szerető Dániel – basszusgitár
Dudás Zsombor – dob, ének

rutkai_bori

 

Rutkai Bori énekes, képzőművész, dalszerző, szövegíró, mesekertész. Első gyereklemeze 2009-ben a Kossuth Rádió megbízásából a Vacka Rádió című hangjátékhoz készült. 2014-ben jelent meg a Sárkányjárgány című könyv és lemez a Kolibri Kiadó gondozásában, amely már Rutkai Bori Banda néven Bori dalszövegei alapján készült. Miután a zenekar Sárkányjárgánya körbeszáguldotta az országot és számos családban „házi kedvenc” lett – megérkezett a Pizsamátor, és vele együtt az újabb kaland-dalok.

pizsamator

 

De kik azok a Pizsamátorok? Köztünk élő átváltozóművészek: hol kalózok, hol bunkerépítők, máskor porszívószelídítők, olykor piciklis artisták, balatoni indiánok vagy a Rizibizi Diszkóban halandzsázó maharadzsák. És ahogy a Pizsamátorok átváltoznak, úgy telnek meg színnel és varázslattal a hétköznapok. A lendületes tánczenék egyik játékból a másikba repítenek. Rutkai Boriék bátran nyúlnak „felnőtt zenei” alapokhoz, amit aztán át- meg átszőnek humoros mesevilággal. Az egész családot megtáncoltató, felvidító dalok szövegeit Bori írta, a könyvet is az ő festményei illusztrálják. A koncerteken horgolt bábjaival eleveníti meg a mesedalokat, színes sapkáival és csíkokban bővelkedő jelmezeivel pedig Pizsamátort varázsol a gyerkőcökből és a felnőttekből egyaránt.

Ajánló:
A Rutkai Bori Banda honlapja
A zenekar Youtube-csatornája

Share
A bejegyzés kategóriája: Dugonics tér, Gyermekprogram, Június 10. (péntek), Kolibri, Zenés program
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.